Prológus

Sziasztok. Igaz, hogy a másik blogom is nagyon friss még, de ezt a sztorit valahogy megálmodtam és nem tudtam nem elkezdeni. Úgyhogy tádám itt a prológus. Visszajelzéseket várok :) xx

 A nevem Emily Stone és  20 éves vagyok. 18 évesen úgy éreztem, hogy elég érett vagyok ahhoz, hogy új életet kezdjek. Bristolból Londonba költöztem az barátommal. A szüleim mindig is óvtak mindentől, hiszen egy szem gyerek vagyok. Nehéz volt nekik elfogadni a döntésemet, de belegyeztek. Igaz nem volt sok választásuk, mindenképp eljöttem volna, így legalább tudom, hogy számíthatok rájuk. A barátommal már fél éve voltunk egy pár, soha nem voltam még olyan boldog, mint akkor. Minden vágyam az volt, hogy felvesznek a művészeti főiskolára és azt tanulhatom amiért élek. A fényképezés. Mióta az eszemet tudom kattogtatok, 15 évesen megkaptam az első komoly gépemet. Azóta csak még jobban magával ragadott az egész. Ez volt az álmom. De csak volt, ugyanis már most másért élek. Épp, hogy felnőtt lettem, megváltozott az életem. A terveim, céljaim, minden. Megtudtam, hogy várandós vagyok. Lesokkolt a hír, de mikor felfogtam, mi is történt, tudtam, hogy meg kell tartanom. Hiszek abban, hogy minden okkal történik és ez az én sorsom, nem tudom mi fog belőle kisülni, de vannak akik mellettem állnak és támogatnak. Mivel a barátom elfogadta, hogy apa lesz, onnantól kezdődött meg az új életünk. Próbáltam munkát találni, de sehol sem alkalmaznak szívesen várandós lányokat. Végül sikerült megegyeznem egy kávézó főnökével, hogy a szülés után amint lehet visszamegyek dolgozni. Így lett meg az első állásom, nem az amire számítottam, de a kicsiért mindent. A szüleim rámcsapták a telefont mikor elmondtam nekik a hírt, nem is számítottam másra. Szerencsénkre a barátom szülei teljesen máshogy viselkedtek, felajánlották, hogy bármikor szívesen vigyáznak a picire, csak szóljunk. Még szerencse, hogy ők is Londonban laknak, különben nem tudom mi lett volna velünk. Itt vagyunk most, 2013. elején, a kávézóban dolgozom még mindig fél állásban, otthon Elizabethel  vagyok aki már mindjárt 3 éves, ha van egy kis szabadidőm pedig fotózok. Néha munka, néha csak hobbi. A barátom, aki nemsokára a vőlegényem lesz (igen megtaláltam a gyűrűt, vessetek meg) talált magának egy nagyon jó melót. Mivel mindig nagyon szeretett sportolni, így személyi edző lett. Nagyon elfoglalt és már volt pár híresség is akivel dolgozott. Egyszerűen büszke vagyok rá. Félre tudtunk tenni annyi pénzt, persze a szülők segítségével, hogy vettünk egy saját lakást. Egy-két dolog még hiányzik, de ez ilyen, sosincs kész teljesen. Így élünk mi hárman, boldogságban, néha vannak kisebb nagyobb összezördülések, ilyen az élet.